Kapcsolataink metafizikája, avagy az élet szövete
Világunkat áthatja egy különleges erő, egy mindentudó mező, amely "tárolja" mindannyiunk egyéni és közös emlékét, tudását, cselekedeteit és jövőbeni lehetőségeit.
Ezt a jelenséget nevezte Carl Gustav Jung kollektív tudattalannak, Karl Pribram holografikus, David Bohm holokinézis elméletnek, Rupert Sheldrake morfogenetikus mezőnek, de ide tartozik László Ervin összekapcsolódás elmélete és az általa leírt pszi- vagy Akasha-mező is.
Carl Gustav Jung (1875 - 1961) svájci pszichiáter az analitikus pszichológia megalkotója. Az ő nevéhez köthető számos pszichológiai fogalom, mint például az archetípus, az egyéni és kollektív tudattalan, extra-és introverzió, animus-anima, árnyékszemélyiség, szinkronicitás.
Jung felismerte, hogy személyes tudattalanon túl létezik egy olyan tér, ahol az emberiség minden tudása, ismerete, sőt, az egész bolygó története megtalálható és innen előhívható.
A kollektív tudattalan szintjei Jung szerint:
- Családi
- Törzsi
- Faji
- Összemberi
Karl Pribram (1919 - 2015) Osztrák származású neurofiziológus, aki a 60-as években megismerve a holografikus elvet, választ talált az agykutatók által régóta felvetett kérdésekre, mégpedig: hol tárolódnak az agyban az emlékek. Miután megalkotta a holografikus agy modelljét, már nem kellet sok, hogy eljusson holografikus valóság, vagy univerzum elmélethez, melynek lényege, a rész magában foglalja az egészt. Magyarán, minden információ, minden emlék előhívható bármikor, bárhol, bárkiről.
David Bohm (1917 - 1992) amerikai fizikus aki, munkája során hasonló következtetésre jutott, mint Pribram és együtt megalkották az ún. Pribram elvet.
Rupert Shaldrake (1942-) angol biológus, a morfikus és morfogenetikus fogalmak megalkotója.
Sheldrake a morfikus mezőkről szóló teóriájával a 70-es években állt elő. Meggyőződése szerint ugyanis az olyan ismert erőterek mellett, mint a gravitációs vagy az elektromágneses mezők, a világban ún. morfikus mezők is léteznek: ezek a láthatatlanul szerveződő struktúrák időtől és tértől függetlenül alakképződési és magatartásmintákat adnak. A morfikus mezők az élőlények és absztrakt létezők univerzális adatbázisának tekinthetők, míg szűkebb rétegük, a morfogenetikus mezők (morph = forma, genezis = teremtés, valaminek a létrejötte) csak az élő szervezetekre vonatkoznak, és a természet emlékezetét jelenítik meg.
László Ervin (1932 - ) tudományfilozófus, aki a Kozmikus kapcsolatok című könyvében ír a pszi - mezőről. Az alapelgondolás: a modern fizika szerint az anyag az energiának az összesűrűsödése, ez pedig egy alapvető energiamezőből keletkezett az ősrobbanás következtében. Ami ebből megmaradt, az az anyaga a világegyetemnek, s mi is ebből állunk. Eddig azt képzelték a fizikusok, hogy ez az alap-energiatömeg, amiből minden származik, ez tartja meg és közvetíti az energiát. Az utóbbi években kezdünk rájönni, hogy ez információt is tárol, mégpedig mindent, ami a világban történik, s ami az anyag mozgása következtében, mint információ keletkezik. Ez köti össze az egész világot.
Ezek után érdemes elgondolkodni azon, hogy hogyan kapcsolódhat az egyén és a közösség testi, lelki, illetve szellemi szinten. Mit adhat az egyes ember a következő generációnak és mit adhatnak az ősök az egyénnek. Milyen módon befolyásolja a kollektív teret az egyéni fejlődés, és miképpen hat a kollektív tartalom az emberre.
Ma már tudjuk, illetve újra tudjuk, hogy az elkülönültség érzése, a "te-én", a "mi-ti", vagy éppen az "ők" látásmódja hibás. Mindenki kapcsolódik a másikhoz, és ez nem csak az emberek világában van így. Nem különíthetjük el magunkat, nem mondhatjuk azt, hogy ehhez nekem semmi közöm. Csak a "mi" létezik.
A kollektív tudattalanban, vagy ha úgy tetszik a morfogenetikus mezőben elraktározott események, érzetek mind hatást gyakorolnak az egyes emberre, de a közösségre is.
(Kis kitérő a tudattalannal kapcsolatban.)
Grof már az ötvenes, hatvanas években szembe találta magát a tettes-áldozat témakörével is és több száz ülés után arra a következtetésre jutott, hogy tettes és áldozat között egy bizonyos szinten képtelenség határt húzni. Kliensei (és jómaga is) átélte, amint egyszerre elkövetője és elszenvedője is egy eseménynek.
Ha elfogadjuk a kollektív bűn fogalmát, már érthetővé válik a "nemzeti szégyen" fogalma is, például a németek bűntudata a náci Németországban elkövetett bűnök miatt. Ez az érzés generációkról generációra öröklődik, azok is bűntudatot érezhetnek, akik jóval a háború után születtek, és a felmenőik között egy sem található azok között, akik részt vettek a borzalmak előidézésében.
Megfigyelhető például, hogy az egyéni terápiában résztvevő ember hatást gyakorol a családra a terápia alatt és után. Tehát, ahogyan ő változik, "gyógyul", úgy változik a közvetlen környezete is. Ez az ún. holdudvar elv.
Olyanok vagyunk, mint a pókhálón megült esőcseppek. Ha a pókháló egyik végében megrezdül valami, például az egyik csepp legördül, az megrezegteti a pókháló összes szálát, így a rezgés minden vízcseppre hatást gyakorol.
Gondoljunk arra, hogy amikor egy kaleidoszkópban egyetlen kis kristály más helyre kerül, az egész mintázatot megváltoztatjuk.
Éppen ezért próbálunk megszabadulni mindentől a múltból, amiről úgy gondoljuk, hogy visszatart minket.
Leginkább az ősöktől és összes felmenőnk "ajándékától".
No de mi lesz, ha a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntjük?Vagyis: biztos, hogy minden, ami a gyökerekből árad felénk kiirtandó, rossz, nem hasznosítható?
Szondi Lipót (1893 - 1986) úgy gondolta, hogy az ember nemcsak biológiai tulajdonságokat örököl őseitől, hanem azok sorsának lehetőségeit is magában hordozza születésétől kezdve. Úgy vélte, hogy az ember sokszor ezek hatására választ - nem tudatosan - párt, hivatást, barátot, betegséget és akár halálnemet is. Természetes, hogy mivel megszámlálhatatlan ősünk van, számtalan lehetőséget, sorsmintát (vagy ahogyan Szondi fogalmaz, sorskényszert) hordozunk magunkban.
Nem vitatom, a negatív, az életünk menetét nehezítő viselkedési mintáinkért nem kár, viszont mindenáron szembemenni egy-egy mélyről jövő kényszerrel nem minden esetben érdemes.
Sok belső késztetést nyomunk el (sokszor szakemberek segítségével), pusztán azért, mert az anyánk-apánk sorsát idézi, vagy éppen meg nem élt életük rajtunk keresztüli kivirágzásától tartunk.
Biztos, hogy ez rossz?
Talán pont ez vezetne el az elégedettséghez, a tartalmas élethez.
Szondi Lipót sormodellje a következőképpen néz ki:
Az első négy pontban az ún. kényszersors, az utolsó kettőben pedig a választott sors jelenik meg.
Itt elengedhetetlen, hogy megemlítsük Bert Hellingert (1925-) és az általa életre hívott család, szervezet és rendszerállítás módszerét.
Hellinger 1952-ben mint misszionárius pap érkezett a Dél-afrikai Unióba. 16 éven keresztül dolgozott a zuluk között, misszionárius, plébános és egy bennszülött iskola igazgatója és tanítójaként. Felfigyelt rá, hogy a természeti népek számára mennyire fontos és jelentőségteljes az ősök szeretete és tisztelete. Hellinger 1964-ben találkozott a csoport-dinamikus önismeret fejlesztéssel, ezután pszichoanalitikus képzésen vett részt, majd újabb és újabb módszereket tanult, amelyeket beépített terápiás munkájába.
Ilyenek például az ősüvöltés-terápia (Arthur Janov), a tranzakcionális analízis (Eric Berne), a hipnoterápia (Milton Hyland Erickson), a gestalt terápia (Fritz Perls) rendszerszemléletű családterápia (Virginia Satir), a neurolingvisztikus programozás (John Grinder, Richard Bandler) stb.
A családfelállítás többféle irányzatból és több neves terapeuta munkája által állt össze egy meghatározott módszerré, nem nélkülözve persze az ősi hagyományokat, mégis talán három meghatározó nevet emelhetünk ki: Virginia Satir, Jacob Levy Moreno és a magyar származású Böszörményi-Nagy Ivánét.
Virginia Satir (1916-1988) az egyik legjelentősebb előfutára, ha úgy tetszik magalapozója a családfelállítás jelenlegi módszerének. Satir (1916-1988) amerikai családterapeuta 1951-ben foglalkozott először egy egész családdal egységként, úgy, hogy a család összes tagja jelen volt a terápián.
Virginia Satir terápiás munkája során a családnak visszamenőleg 3 generációját vizsgálta meg. Munkájának egyik célja, hogy visszaépítse a kliens önbecsülését, és megmutassa, hogyan lehet az ifjúkori traumának megélt eseményeket úgy megítélni a kliens szemszögéből, hogy az a későbbiekben erőforrássá alakuljon a múltban való leragadás helyett páciense számára. Ezzel az ítélkezésre fordított energia teremtő erőforrássá alakulhat át. Satir nevéhez köthető az ún. családszobor.
A pszichodráma megalkotója Jacob Levy Moreno (1889-1974). Moreno Bukarestben született. Orvosi tanulmányait a bécsi orvosi egyetemen végezte.
A pszichodráma módszerének alapjait Moreno még Európában Bécsben fejlesztette ki és tette nyilvánossá, majd 1925-ben az Egyesült Államokba emigrált és ott továbbfejlesztette a szociometria, csoportpszichoterápia, pszichodráma módszerét. Elméletének összefoglalása 1934-ben jelent meg. Egy évre rá, létrejön az első pszichodráma színházat és pszichodramatikus szemléletű klinia Beaconben, majd 1942-ben megnyilik az első pszichodráma intézet New Yorkban.
Böszörményi-Nagy Iván (1920-2007) volt az a terapeuta, aki James Framo együttműködésével kidolgozta az ún. Intensive Family Therapy-t. Ez a modell magában rejti a tárgykapcsolat-elméletet, rendszerelméletet, és az egzisztencialis filozófiát is.
Ezt a módszert később tovább fejlesztette Geraldine Spark-val, és 1973-ban a Láthatatlan lojalitás című könyvben publikálták. Ez a könyv középpontba helyezi az emberi viszonyok közötti igazságosságot, a kiegyenlítődés elméletét. Ebben a könyvben írnak a lojalitásról és arról, hogy a lojalitás hogyan működik generációkon keresztül, és hogy a lojalitás megjelenhet közvetlenül és közvetve, de mindkettő lehet akár előnyös és ártalmas is. Számos új fogalmakat vonultat fel, mint pl. a családi örökösség, családi lojalitás, a viszonyok dialektikus elmélete, a viszonyokban lévő egyensúly, és a parentifikáció - egy folyamat amikor egy családtag, leginkább egy gyermek, felvesz egy kötelességtudó szerepet (magára vállal egy bűnt) egy másik családtag ügyelésére, megváltására, sokszor egy szülő, vagy akár több családtag, esetleg egy egész család érdekében.
Hellinger saját rendszerét a nyolcvanas években kezdte kidolgozni, majd 1992-től a Hellinger-féle családállítás megállíthatatlanul terjedt a német nyelvterületen, a kilencvenes évek végétől pedig az egész világon. Jelenleg a lélek rezgéseivel kapcsolatos tapasztalatainak tanítása és átadása áll tevékenységének központjában.
Kis túlzással mondhatjuk, hogy a családfelállítás egyidős az emberiséggel. Az ősök, előttünk járók tisztelete és elismerése mindig létezett, és létezik a mai napig is ott, ahol még megtalálhatjuk az ősi szokásokat, és persze ott is fellelhetők az ősök tiszteletének nyomai, ahol már úgy látszik, kihaltak a népszokások.
A népi bölcsességünk közmondásai is utalnak az ősök, divatos szóval élve: a transzgenerációs hatások jelentőségére.
Nézzünk néhányat:
Ki milyen családhoz tartozik, ahhoz igazodik.
Ahol nyájas az anya, kényes a lánya.
Nézd meg az anyját, vedd el a lányát.
Talán az anyja is elfeledkezett róla.
Aki az apja szavát, anyja oktatását megveti, hóhért talál.
Amilyen az apa, olyan a fia.
Kinek az apja akasztófán száradott, a fia sem kerüli el.
Ne tanítsd apádat.
Nehezen jó a gyermek, ha a szülei rosszak.
Nem esik messze az alma a fájától.
A sort folytathatnánk, ha valaki kedvet érez, menjen utána. Viszont már ennyiből is kitűnik, hogy elődeink is sokat tudtak/sejtettek a családi jó, avagy rossz sors létezéséről és hatásáról a következő nemzedékre nézve.
Családfelállítás és sámánizmus
A sámánizmus egyidős az emberiséggel. Történetének bemutatása nem feladatunk, de fontos megjegyezni, hogy a nemzeti, törzsi, családi kötelékekre igen nagy hangsúlyt fektet.
Két idézet, ami jól szemlélteti azt, hogy az ősök, a család, a múlt mindig fontos, meghatározó, egyenesen sorsformáló hatással volt az emberre, mióta a földön él.
"A sámán elmondja, hogyan okozhat betegséget az ősökhöz való viszonyunk, az orvos pedig a genetikát emlegeti. Alapvetően mindketten ugyanarról a dologról beszélnek: Egy örökölt állapotról, amelyet az okokat figyelembe véve kell kezelni." Rupert Isaacson
Hallhattunk olyan keleti sámánról, aki egy-egy betegség, probléma esetén összehívja a tágabb családot (szülők, nagyszülők, ha élnek dédszülők, nagynénik, nagybácsik stb.) és különösebb tennivaló nélkül töltenek így napokat, míg a beteg állapota javulásnak nem indul. A sámán semmi egyebet nem tesz, mint beszélget, kérdez az egybegyűltektől, mikor kivel volt konfliktusuk, ki az, aki kitagadott a családban, volt-e erőszakos haláleset stb.
"A bűnöknek kétféle fajtája van. Az egyik, amit embertársunk ellen elkövetünk, ezek kb. azok a bűnök, mint nálunk. A másik pedig a szakrális bűnök, amikor a szellemvilágnak, vagy az isteneknek, valamilyen szabályát, tilalmát szegi meg az ember. Hogy ha bűnt követ el az ember, akkor ez a bűn szétoszlik a legközelebbi hozzátartozóira. A szakrális bűnök - ezek ilyen főbenjáró bűnök - ezek annyira erősek, hogy több generációra a legborzalmasabb tragédiákat okozhatják a rokonságban." Schmidt Éva Lélek el ne hibázd! Szibériai sámánizmus
Schmidt Éva már konkrétabban fogalmaz. A bántás, a megcsalás, a kitagadás, az erőszak, a gyilkosság stb. mind nyomot hagy a rendszerben, minden előbb utóbb, kiegyenlítődésre vágyik.A sorsba való "belepiszkálás", a fekete mágia (sőt, maga a mágia) kiegyenlítése pedig generációkon keresztül fennáll.
Kovács Attila
2019 Budapest