Karoshi

2016.11.11

Japánra és az ott élő emberek életére, a megjelenő problémáikra már egy ideje érdemes úgy tekinteni, mint egyfajta előrejelzésre, ami megmutatja, milyen gondokkal kell majd megküzdenünk néhány év, vagy évtized múlva globálisan...
Néhány évvel ezelőtt került a látóterembe a hikikomori jelenség. Akkor megosztottam a témával kapcsolatos gondolataimat, többek közt azt is, hogy ennek a jelenségnek a hátterében valószínűsíthetően a világ "őrültségével" szembeni csendes lázadás áll.

Néhány hete új Japán "betegségről" olvastam, ami mintegy alátámasztotta azt az elképzelésemet, miszerint: a hikikomorik már nem képesek és nem is akarnak részt venni a Japán (a világ) őrületben.

2002 óta hivatalosan létezik egy probléma, leginkább japánban: ez a karoshi.
Ez nagyjából annyit jelent: halálra dolgozni magad, vagy túldolgozás miatti halál... 
Valójában a jelenséget már a hatvanas-hetvenes évektől (tehát, a hikikomori jelenség felbukkanása előtt) jegyzik. Felfigyeltek arra, hogy egyre több, fiatal, vagy középkorú ember kap szívrohamot az íróasztalánál, vagy esik össze holtan a zsúfolt utcán.
Ma már egyáltalán nem meglepő eset, mi több, teljesen elfogadott és elnézett dolog, amikor a munkájától teljesen kidőlt férfi, elalszik a metró padlóján, a metró aluljáróban, vagy éppen ott, ahol már nem bírja tovább tartani magát...
És ha mindez nem lenne elég, létezik a jelenség "ikertestvére" is. A napi tizennégy-tizenhat óra munkát elviselni képtelen emberek közül, egyre többen vetnek véget az életüknek önkezűleg. Ez átlagosan több tucat, fiatal, életerős embert jelent naponta...
Magas elvárásoknak megfelelni képtelen emberekről van szó. 


Részlet a Hikikomori cikkből: "A japánban élők (és túlnyomórészt a dél-kelet ázsiai régió lakói) konfliktuskerülő, harmóniára, vagy - ha másképp nem megy - látszat harmóniára törekvő emberek. Ismerős mindenkinek a jól nevelt, mindig mosolygó, látszólag kiegyensúlyozott, hangyaszorgalmú, fegyelmezett japán polgár.
Ezek az tulajdonságok az asztrológiában a Mérleg és a Szűz jegy analógiái közé sorolhatók. A mundán asztrológiában Japán és a japán emberek a Mérleg jegyhez tartoznak. Megfelelés, harmónia, konfliktuskerülés, véleménynyilvánítás kerülése, a külvilág véleményének fontossága, a látszat fenntartása, az agresszió elfojtása, elutasítása - többek között - mind ide tartozik."

Japánban teljesen elfogadott és elvárt, hogy a munkavállaló (nem túlzás) beköltözik az irodába, hálózsákban alszik, vagy a közeli un. kapszulahotelben alszik.
A gyermekét alig látja (több szülésfelkészítőn kihangsúlyozzák, hogy a papa fényképét tegyék a baba ágya mellé, különben később nem fogja felismerni őt...

Természetesen a munkavállaló prostituáltakhoz jár (vagy ami még ennél is szánalmasabb "simogató" bárokban szerzi be a számára szükséges intimitás adagot, ahol a hölgyek elbeszélgetnek és simogatják a vendégeket) a szinte semmi szabadidejét a főnökével, vagy a kollégáival tölti, természetesen italozással. 
Ismét egy érdekes tény, Japánban az őszinteséget kizárólag a részeg emberektől tűrik el...


Kovács Attila

2016 Monor

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el