Párkapcsolataink

2013.06.12

Természetes, hogy mindannyian harmonikus kapcsolatra vágyunk, ez az ember alapvető igénye, de mégis rendre előfordul, hogy kapcsolataink egy idő után zátonyra futnak, elszürkülnek, vagy éppen igazából be sem indulnak és szépnek tűnő ígéretek maradnak mindörökre. Ilyenkor általában szívesen hárítjuk a felelősséget a partnerünkre, mondván: "én mindent megtettem, de ő...", és nem vesszük észre, vagy nem vagyunk hajlandóak elfogadni azt, hogy bizony ugyanolyan arányban vagyunk felelősek a kapcsolatért, mint a párunk.

A párkapcsolatban és minden emberi kapcsolatban a másik ember bizonyos mértékig tükröt tart elénk, ezért azok a negatívumok, amiktől a falra mászunk, nem csak a partnerünkben vannak jelen, hanem bizony bennünk is, csak azokat a partnerünkre vetítjük ki.

A másik probléma, amikor a külső kényszereknek akarunk eleget tenni, ez lehet konkrét, például a szülők, barátok, vagy a média, a társadalom által közvetített elvárás, magyarán: hogy milyennek is kell lennie az ideális partnernek, azt nem a zsigeri érzések, hanem a tanult, belénk égett/égetett modellek határozzák meg. Mindannyian tudjuk, ha csak a külsőt vesszük is figyelembe, nem létezik, hogy mindenkinek ugyan az a típus legyen az ideálja, és mégis azt látjuk, a férfiak és a nők körében is három - négy "prototípus" a nyerő (természetesen és szerencsére sokak nem esnek ebbe a hibába, de a világban még mindig ez a tendencia).

Ezen ideálisnak gondolt férfi és nőtípusokra áhítozik az ellenkező nem képviselője (legtöbb esetben hiábavalóan), miközben a valódi női-férfi képével az köszönő viszonyban sincs.

Igazából teljesen másra vágyik, de annyira sikeresen nyomta el ezeket a mélyben élő valódi mintákat, hogy fel sem ismeri, mások által generált, hamis képet kerget. Ha valaki felismeri, másra vágyik, mint amire vágynia "kellene", és a valódi, hús-vér, a "tökéletestől" eltérő nőt vagy férfit favorizál, még akkor is előfordul, hogy a barátok, kollégák előtt ezt titkolja, nem akarja, nem meri azt felvállalni.

A lényeg, hogy minden embernél különböző összetevőkből áll, milyen párt keres, ki az, aki neki "bejön". Természetesen előfordul, hogy néhány momentum több ember esetében egyezik, például ugyanazt a belső tulajdonságot keresik, vagy éppen hasonló testalkatú embert választanak és így tovább, de két teljesen egyforma ízlés nem létezik, hál istennek, hiszen két egyforma ember sem született eddig, így minden ember megtalálhatja a tökéletes párját. Vallom, hogy ennek alapfeltétele a kellő önismeret, vagyis: tudom, ki vagyok, milyen mintákat hoztam magammal, milyen pozitívumokkal és negatívumokkal rendelkezem, milyen benső késztetéseim, vágyaim vannak, megértem és elfogadom ezeket, és nem vetítem ki őket.

Ebben az állapotban készen állok egy játszmák nélküli, két felnőtt ember között létrejövő kapcsolatra.

Természetes, hogy párkapcsolatok nem csak ilyen esetekben létesülnek, viszont ha az előbb felsoroltak hiányoznak, akkor a kapcsolat játszmákkal teli, a másik ember elfogadását, megértését mellőző, lelket felőrlő közeg lesz. Az már egy másik cikk témája lehetne, hogy mégis miért maradnak benne sokan egy ilyen kapcsolatban, mit nyernek, milyen másodlagos pozitív momentumok késztetik mégis a feleket, hogy együtt maradjanak, vagy milyen korábban - általában a gyermekkorban a szülők által - kialakított hamis, negatív énkép vezethet odáig, hogy alárendelt, megalázott helyzetben éljenek együtt emberek, úgy, hogy fel sem merül a kibillent viszony megváltoztatása, felbontása, és a gondolat szikrája sem jelenik meg, hogy mást érdemelnék mint amit kapok...

Hozzáfűzöm, nem gondolom azt, hogy minden problémás kapcsolat kizárólag válással/szakítással lenne orvosolható. Sőt, inkább arra szeretnék rávenni mindenkit, hogy ha gondjai vannak a párkapcsolatával, akkor gondolkodjon el azon, tényleg szereti-e a partnerét? (és itt nem kizárólag a lángoló, rózsaszín vagy lila ködbe burkolt érzelmekről beszélek), ha a válasz igen, akkor érdemes elindulni azon az úton, ami hosszú és göröngyös ugyan, de mindenképpen közelebb visz önmagunkhoz és ezáltal, a társunkhoz.

Ha az ember lelke gyermek és/vagy fiatalkorában sebeket kapott és azokat még nem sikerült begyógyítani, vagy ha a szülői minta sérült volt, akkor biztosra vehetjük, hogy felnőttként nagyon nehezen tudunk majd kapcsolatokat teremteni, ha teremtünk, nehezen tudjuk átadni magunkat, nehezen nyílunk meg, konfliktusok esetén képtelenek leszünk higgadtan reagálni, alul- vagy éppen túlértékeljük magunkat, játszmákba kezdünk...

Előfordul, hogy a gyermekkorban átélt sérelmeket, lealacsonyító helyzeteket, durva bánásmódot a felnőttkori kapcsolatainkban is újraéljük, és nem gondolunk arra, hogy bizony mi választottunk olyan társat magunknak tudattalanul, aki majd rendre ugyanazokat a sérelmeket követi el ellenünk, mint amiket gyerekkorban a családunk egyes tagjaitól szenvedtünk el.

Az asztrológia a partner karakterét a női horoszkópban egyrészt a Nap és a Mars helyzetéből, másrészt az Ascendens, a Hold és a Vénusz zodiákusban elfoglalt pozíciójával ellentétes állatövi jegy analógiáiból, illetve a Jupiter, Szaturnusz, és az Uránusz helyzetéből állapítja meg. Ugyanez a férfiak esetében a Hold és a Vénusz jegyhelyzetéből, az Ascendens, a Nap és a Mars lakhelyével szemközti jegy, illetve a Neptunusz és a Plútó tartózkodási helyéből adódik. A Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, és a Plútó kollektív archetípusok, tehát nem a tanult viselkedési mintákat testesítik meg.

Egy párkapcsolatban (és minden emberi kapcsolatban) a szeretet mellett, a legfontosabb az őszinte, aktív kommunikáció, az egymásra figyelés, a megértés és az elfogadás, csak így tudunk átlendülni a felmerülő problémákon, csak így tudunk fejlődni, tovább menni és elkerülni a szakítást.

Kovács Attila

2013 Budapest

Párkapcsolataink

Haladó beállítások