Pszichedelikumokkal dolgozó kutató elmék

2019.07.10

Ez az írás sem rábeszélni, sem lebeszélni nem igyekszik az olvasót a pszichedelikumok használatára/használatáról. A szerző nem kíván állást foglalni a témában, de megjegyzi, hogy a hatályos magyar jogszabály tiltja és bünteti a cikkben említett tudatmódosító szerek használatát.

A pszichedelikumok tudatmódosító, tudattágító, a lelki működést (megfelelően használva akár pozitívan is) befolyásoló anyagok. Nem összekeverendők az olyan kábítószerekkel, mint a heroin, kokain, alkohol stb.

Ezek lehetnek pszichotróp növények, vagy laboratóriumokban előállított szerek.

Sámánok, gyógyítók évszázadokon keresztül használták (és használják ma is) pl. az ayahuasca nevű főzetet, vagy éppen a varázsgombát, amit rituálé keretén belül fogyasztottak a gyógyulni vágyó, illetve útmutatást kérő "kliensekkel" együtt.

A huszadik század közepén, az LSD 25 felfedezése után egyre több kutató, filozófus, pszichiáter, pszichológus és művész, gondolta úgy, hogy ezek az anyagok óriási kincseket rejthetnek az emberiség számára, mi több: sok, eddig igen nehezen, vagy egyáltalán nem orvosolható problémára adhatnak gyógyírt.

Hogy ezt honnan vették?

Természetesen kipróbálták, mi több, rendszeresen éltek a lehetőséggel, és saját tapasztalatból tudták, hogy megfelelő körülmények között és (szak)avatott kísérővel (set és setting) közelebb kerültek egy teljesebb, egészségesebb élethez.

Kik is ők?

Ha mindenkit felsorolnánk, oldalakat töltenének meg a nevek, így csak néhány - talán mindenki által ismert - úttörőt említenénk meg:

Albert Hoffman svájci vegyész, az LSD "atyja"
Alan Wilson Watts brit író, filozófus
Aldous Huxley brit író, filozófus
Richard Alpert (Ram Dass) amerikai pszichológus, spirituális tanító
Ronald David Laing Skót pszichiáter
Stanislav Grof Cseh származású pszichiáter, pszichoterapeuta
Terence McKenna amerikai etnobotanikus, spirituális tanító
Timothy Francis Leary amerikai pszichológus

(A radix képleteket az írás végén találjuk, hogy az asztrológiában járatlan olvasókat ne terheljük feleslegesen.)

A pszichedelikumok nyugati elterjedése minden bizonnyal Albert Hofmann svájci vegyész nevéhez fűződik, aki a Sandoz gyógyszergyár laboratóriumában kísérletezett egyes növények hatóanyagaival.

Hofmann tudományos beállítottsága mellett, fogékony volt a misztikus-transzcendens tapasztalásokra is. Gyermekkorában egy erdei séta során megélte a "csúcsélményt"(Maslow). Mindez azért fontos, mert miután az anyarozs nevű gombafajtával kísérletezett és az - mintegy véletlen - a bőrén keresztül felszívódva módosult tudatállapotot idézett elő, Hofmann nagyon hasonló élményt élt át, mint gyermekkorában.

Később lelkes "pszichonauta"-ként több alkalommal kísérletezett önmagán LSD-vel, mi több, ellátogatott Mexikóba, hogy Maria Sabina gomba ceremóniáin is részt vegyen.

Ezzel elindult egy folyamat, amely egyrészt a pszichiátriák és laboratóriumok zárt falai közt, másrészt ezen intézmények falain kívül zajlott.

Az LSD és más pszichoaktív szerek kísérleteinek egyik kiemelkedő alakja Dr Stanislav Grof, aki Prágában született 1931-ben. Ott végezte el az orvosi egyetemet, majd pszihoanalitikus képzést szerzett.

Itt meg kell említenünk Dr. Kurt Beringert (Hermann Hesse és Carl Gustav Jung ismerőse), aki elsőként foglalkozott pszichedelikus pszichoterápiával. Több száz meszkalinos ülést vezetett le.

Grof 1956-tól 1967-ig a Prágai Pszichiátriai Kutatóintézetben LSD kísérleteket folytatott lelki betegek és önmagukon kísérletező "egészséges" embereken. 1967-től 1973-ig a Johns Hopkins Egyetem kutatója és professzora, illetve a Maryland Pszichiátriai Kutatóintézet kutatásvezetője volt, ahol folytatta a pszichedelikus terápiás kísérleteket.

Több ezer pszichedelikus ülést vezetett le, ezekből alkotta meg elméleteit, amelyek valós élményeken alapultak. Grof a transzperszonális pszichológiai mozgalom egyik életre hívója és az ő nevéhez fűződik a születési mátrix fogalma is.

Míg Grof óvatosságra intett, és hangsúlyozta a megfelelő (szakmailag képzett, sajátélménnyel rendelkező, nyitott és emberséges) kíséret fontosságát, addig Timothy Leary még a vízhálózatba is LSD-t öntött volna, mondván, minél több embernek kell felébrednie, hogy a világ egy jobb hely legyen.

Timothy Francis Leary a harvardi pszichológus a hatvanas években kialakult ún. ellenkultúra egyik apostolává vált.

Alan Watts, író,filozófus - aki az ötvenes évek végétől megismertette Amerikát a buddhizmussal és a hinduizmussal - már Leary előtt néhány évvel belefog a pszichedelikumokkal való önkísérletezésbe. 1951-ben Kaliforniába áttelepülve, az amerikai kulturális élet meghatározó alakja lett. Mivel elég kíváncsi és vakmerő ember volt, önkísérletezésbe kezdett, amiben három különböző szerrel próbálkozott több alkalommal. Tapasztalatait később egy esszé és egy monográfia oldalain osztotta meg.

Ronald D. Laing pszichiáter, pszichológus (Feldmár András terapeutája, majd mestere és barátja) akit az ún. anti-pszichiátria mozgalom képviselői közé sorolnak, szintén használt pszichedelikumokat. Ő hívta életre a Kingsley Hall-t, ahol a betegek és a terapeuták együtt éltek. A fő irányelve az volt, hogy mindenkinek elegendő (beavatkozásmentes) időt és teret kell hagyni a gyógyulása, függetlenül attól, hogy az egy hónapig, vagy egy évig tart.

Richard Alpert (Ram Dass) pszichológus az 1960-as években Timothy Leary, Aldous Huxley, Alan Watts és mások társaságában a tudat kutatásával foglalkozott (Harrvad Pszichedelikus Klub). Az LSD élmények hatására, mindent hátrahagyva, a tudat tanulmányozását 1967-ben Indiában folytatta, s gurujától, Neem Karoli Babától a Ram Dass (Isten Szolgája) nevet kapta. Ettől kezdve előadásokat tart és könyveket ír, hogy népszerűsítse a keleti tanokat.

Aldous Huxley munkájára nagy hatással voltak a hallucinogén szerek.

Állítólag 1930-ban együtt vacsorázott Aleister Crowley híres/hírhedt okkultistával, aki akkor megismertette vele a peyote-ot. 1953-ban egy kísérlet során találkozott újra a meszkalinnal, majd 55-ben az LSD-vel.

A pszichedelikumokkal szerzett tapasztalatait a Menny és pokol, Az érzékelés kapui és a Moksha, a tudat határai című művekben foglalta össze.

Terence McKenna a kilencvenes évek Timothy Learyje. Érdeklődésének középpontjában az emberi tudatosság, a nyelv, a pszichedelikumok, az alkímia és a "földön kívüli" létformák álltak. Azt vallotta, hogy "tudatában vagyunk a közösségi cselekedetek fraktális és elágazó jellegének. A szimbiotikus kapcsolatok fa-szerű hálózata a XIX. századból örökölt evolúciós modell helyébe lép."

Kutatásai célkeresztjében a pszichoaktív gombafajok álltak, de ismerte és kutatta szinte az összes pszichotróp növényt.

Nézzük (a teljesség igénye nélkül), hogy az asztrológiai szimbólumok között hol kap helyet az úttörő, pszichedelikumokkal történő kutatás.

A másság, az átlagtól eltérő, úttörő vonás, a lázadás, kihágás a Vízöntő, az Uránusz, esetleg a 11. ház analógiái közé sorolható.

A kutatás, elmélyülés, a mélyre hatolás, halál-újjászületés, tudattalan, az árnyékvilág és a sámánizmus a Skorpió, Plútó, 8. ház analógiái között található.

A pszichedelikumok, az összeolvadás, egységélmény, a személyiség feloldódása, spiritualitás, transz, érzék feletti érzékelés a Halak jegy, a Neptun és a 12. ház jelentéskörébe tartozik.

Elsőként nézzük Hofmann képletét:

Albert Hofmann született: 1906 01. 11. 15h 00m Baden Svájc

Hofmann képletében a Nap a 8. házban áll, ami a titkok, tabuk, a személyes tudattalan, a halál, a sámánizmus területe.

Halak Marsa a magasabb, fölöttes célokért küzdő, spirituális harcost mutatják.

A Vízöntő Mc jelzi az úttörő, átlagtól eltérő célokat, hivatást, de a VII. Házban álló Uránusz is mutatja, hogy a külvilág előtt, mások szemében is úttörő, különc, már-már lázadó, tabukat megdöntő ember.

I-es házában áll a Neptun, ami a misztikus érdeklődés, az intuitív és empatikus személy jelölője. Mutathat olyan egyént, aki tudatmódosítókat használ.

A 12. házban álló Jupiter és Plútó a világtól elzárt, magányosan végzett kutatómunkát, a rejtett összefüggések keresését jelzi. Jól mutatja a kollektív tudattalannal való kapcsolódás lehetőségét.

A következő képlet:

Alan Watts 1915 01. 06. 06h 20m Chislehurst Egyesült királyság

Ismét a nyolcas, tizenkettes ház, illetve a Vízöntő analógia jelenik meg.

Jupiter a Vízöntő jegyében, ami megelőlegezi a szokatlan, formabontó, újító és lázadó, a megszokottól eltérő utak keresését.

A 8. házban álló Hold és Neptun jelzi a nyitottságot a tudattalan tartalmak, a tabuk és titkok felé. Mintegy megelőlegezi a tudatmódosító szerek használatát.

A 12. Házban álló Vénusz utal a feloldódás, a mámor, a spirituális élmény utáni vágyra.

Újra a 8., 12. ház, Vízöntő analógiákat fedezhetjük fel.

Huxley Mc-je a Vízöntő jegyében található, amiről fentebb már megállapítottuk, hogy az átlagtól eltérő életutat, hivatást, célokat és törekvéseket jelentheti.

A 8. házban találjuk a Lilithet, ami az elmúlás, veszteség, tudattalan, titkok és tabuk, a mély, intenzív élmények jelölője. Ahogyan Traugott fogalmaz: "A démon az árnyékok birodalmában."

A 12. Házban megjelenik a Neptun és a Plútó.

A Neptun jelzi a vágyat, miszerint a képlet tulajdonosa szeretne elszakadni a valóságtól, a hétköznapitól. Keresi a transzcendens élményeket, a határok és struktúrák feloldásának lehetőségét. Egyedül, vagy titkos, zárt társaságban fogyasztott tudatmódosító szereket fogyaszthat.

A Plútó a halál-újjászületés lehetőségét, és ezáltal a gyökeres változást, a gyógyulás esélyét mutathatja ezen a területen.

Ram Dass 1931 04. 06. 10h 40m Boston Egyesült Államok

Skorpió, Nyilas, Vízöntő és Halak analógiák jelzik e nem hétköznapi életutat.

Nap-Uránusz együttállása az eredeti, szabad, kissé különc és a szabályokat felrugó embert mutatja, aki megelőzheti korát és szívesen kísérletezik.

A 8. ház sarkán álló Szaturnusz a tudattalannal, a halállal és elmúlással való kényszerű szembenézést jelképezheti.

Halak Mc-je a feloldódás, a teljesség és transzcendencia felé törekvésre utal.

Az I. házban álló Plútója jelzi, hogy kész a mélység megtapasztalására, a titkok kutatására.

A Nyilasban álló Hold és az I. házban álló Jupiter pedig a távoli, egzotikus kultúrák utáni érdeklődését mutatja.

Ronald David Laing 1927 10. 07 17h 15m Glasgow Egyesült Királyság

Az analógiák: Skorpió, Vízöntő, Halak, 8., 12. Ház és Nyilas/Jupiter.

A Skorpióban álló Merkúr utal a titkok, tabuk, a halál és átlényegülés megismerésére, míg a 8. házban álló Szaturnusz az ezekkel való kényszerű szembenézést mutathatja.

A Vízöntő Hold az tudattalanban, míg az aszcendensen álló Uránusz a személyiségben megjelenő újító, tabudöntögető és merész felfedező szimbóluma.

Halak aszcendense és Jupitere, illetve a 12. házban álló Holdja rámutat nem csak a misztikus, transzcendens tapasztalás utáni vágyára, de alkoholfüggőségére is.

A Nyilas Szaturnusz és az aszcendense közelében álló Jupiter a keleti tanok és módszerek iránti vonzódását jelzi.

Stanislav Grof 1931 07. 01. 18h 50m Prága Csehország

Grof képletében a 8. ház hangsúlya mutat a pszichedelikumok használatára és azok terápiás célú felhasználására (Mars és Neptun a 8. házban), míg ezen terápiák széles körben való terjesztésére, a nyilvánossággal való megismertetésére a VII. Házban álló Nap utal, ami a 8.ház ura, együttállásban a Merkúrral.

A Nyilas aszcendens szintén az ősi, keleti, misztikus módszerekhez való vonzódást erősíti.

Terence McKenna 1946 11. 16. 07h 25m Hotchkiss Colorado Egyesült Államok

McKenna képletében a Nap, az aszcendens, a Vénusz, a Jupiter és a Chiron a Skorpió jegyében áll, míg az Uránusz VII. Házban.

A Merkúr, Mars, leszálló Holdcsomó és Lilith pedig a Nyilas jegyében az I. házban.

Így terítékre kerülnek a tudattalan, a halál, a sámánizmus, a mélypszichológia, a titkok és tabuk, az érzelmek és a szexualitás, illetve a hit és világlátás kérdése, az ősi vallások tanulmányozása, megismerése.

Timothy Francis Leary 1920 10. 22. 10h 45m Springfield Illinois Egyesült Államok

Az utolsó képletben is hasonló analógiákat fedezhetünk fel, mint az eddig látottaknál.

Nap a 11. Házban, Vízöntőben álló Hold együttállásban a Halak Uránusszal, Skorpióban álló Merkúr, Vénusz (a 12. házban) felszálló Holdcsomópont, Nyilas aszcendens és 8. házban álló Neptun.

A radix képleteken keresztül felfedezhettük, hogy a pszichedelikumokra nyitott, azzal dolgozó és azt kutató tudósok radix képleteiben már-már unalomig ismétlődnek az felsorolt analógiák.

Adatok: www.astrotheme.com

Ajánlott irodalom:

Albert Hoffman LSD Bajkeverő csodagyerekem - Edge 2000 Kiadó

Aldous Huxley
Az érzékelés kapui - Menny és pokol - Cartaphilus Kiadó
Moksha - A tudat határai Nyitott Könyvműhely Kiadó

Ram Dass- Paul Gorman Hogyan segítsek? Ursus Libris

Ronald David Laig
Bölcsek, balgák, bolondok Könyvfakasztó Kiadó
Az élmény politikája - Az édenkert madara Könyvfakasztó Kiadó
Tényleg szeretsz? Könyvfakasztó Kiadó
Beszélgetések gyerekekkel Könyvfakasztó Kiadó

Stanislav Grof
Lsd pszichoterápia Oriold és Társai Kiadó
A jövő pszichológiája - A pszichológia jövője Pilis Print Kiadó
Spirituális válság Pilis Print Kiadó
Transzlégzés - Holotróp légzés, az öngyógyítás új útja Animus Kiadó
A belső út kalandja Internetes elérés

Terence McKenna
Istenek kenyere Atrox Kiadó
Hiteles hallucinációk Atrox Kiadó

Timothy Leary
Belső utazások Nyitott Könyvműhely Kiadó
Az eksztázis politikája Edge 2000 Kiadó


Kovács Attila

2019 Budapest

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el