Napfordulós Nomád elvonulás Dunaalmáson
Tölts velünk négy különleges napot, távol a világ zajától, valóban nomád körülmények között.
![](https://f12b77e5ee.cbaul-cdnwnd.com/b2969fba8817db81210b23a9b1b59e71/200000215-d76c6d76c9/337416441_1386560638843640_5441304613472915113_n.jpg?ph=f12b77e5ee)
Emlékszel arra, amikor még gondolkodás nélkül mentél ki néhány barátoddal az erdőbe, hegyekbe, vagy a víz mellé néhány éjszakára egy sátorral és némi élelemmel? Emlékszel, hogy milyen volt a tábortűz hangja, az illata, a csend, a csillagos ég? Emlékszel még, milyen volt elfogadni és elfogadva lenni?
Hívunk, hogy tölts velünk négy különleges napot, távol a világ zajától, nomád körülmények között, ahol kapcsolódhatsz Önmagaddal és a négy elemmel, hiszen ehhez adott a Duna, talpunk alatt a föld, a hatalmas fák között a friss levegő és a tábortűz. Ezen az elvonuláson a testi, a lelki és a szellemi "éhségünk" is kielégülhet, hiszen a mozgás, a tánc, a játékos érintés, az ének és a zene ugyanúgy teret kap majd a táborban, mint a szertartások, vagy éppen a lelki problémák, hétköznapi gondok feltérképezése, és az azokkal végzett munka. Mindez oldott, jó hangulatú, elfogadó, támogató és megtartó közegben, ahol mindannyian a legtisztább szándékkal veszünk részt a foglalkozásokon.
A tábor helyszíne csendes, nyugodt, fás, Dunaparti környezetben található, a programokat is a szabadban tartjuk majd. A tàbor ideje alatt naponta egyszer közös vegán ételt készítünk majd, hogy több időnk maradjon a programokra. A további étkezéseket egyénileg lehet megoldani, a közelben erre több lehetőség is van.
A megérkezésünk napján kicsit rendbetesszük a tábor helyünket és környékét, hogy valóban kellemes környezetben tölthessük el együtt az időt. Mivel ez egy valóban nomád négy nap lesz, arra készülj, hogy tisztálkodási lehetőség a kíváncsi szemek elől elkerítve, takarva, a közelben található források vizében, vagy a Dunában van, ezért kérünk, ennek megfelelően környezetbarát tisztálkodószereket használj. Wc a tábor helytől 2 percre található.
Amire készülhetsz a négy nap folyamán: - füstölőkészítés - játékos önismereti érintés - dobkör - ének - transzlégzés - rendszerállítás - erőállat keresés - szellemkenu foglalkozás - sámán tartás - beszélgetések - tábortűz - tánc - imagináció - cigány, tarot- és symbolon kártya - belső kör társasjáték
A tábor terét tartják:
Kovács Attila család-és szervezetállító, rendszerterapeuta, asztrológus, alternatív támaszadó
Bemutatkozás: Kovács Attila
Vadász Mária Magdolna (Csontasszony) Tradicionális asztrológus, Reikis, kártyavető, -tanító, spirituális elmélkedő... Papnő, Természeti Asszony, Földanya Lánya
Bemutatkozás: Vadász Mária Magdolna - Csontasszony
Kosztolnik Ani Hang- lélek- és test masszöz, Útadon kísérő, Reiki kezelő, Univerzàlis energia használó, Üzletviteli TA, táncos.
Az elvonulás ideje: 2023 június 22-25
Részletes program:
június 22. csütörtök
érkezés 11 óra, táborállítás 13 óráig
13 óra Hangtálas megérkezés Kosztolnik Anival
15 óra Mit üzen a tudattalanod? Aktuális élettémád kibontása kártyák segítségével Vadász Mária Magdolna - Csontasszonnyal
17 óra transzlégzés Kovács Attilával
19 óra vacsora
20 óra tábortűz dobkör, ének, tánc
június 23. péntek
8 óra reggeli
9 óra Rendszerállítás - erőforrásaink felfedezése - segítő énrészek integrálása Kovács Attilával
14 óra ebéd
16 óra Istennők a XXI. században, beszélgetés Vadász Mária Magdolna - Csontasszonnyal
18 óra Erőállat keresés Kovács Attilával
20 óra tábortűz, dobkör, ének, tánc
június 24. szombat
8 óra reggeli
9 óra Ébredező táncos mozgás Kosztolnik Anival
11 óra Imaginációs gyakorlat Vadász Mária Magdolna - Csontasszonnyal
13 óra ebéd
15 óra Sámántartás Kovács Attilával
16 óra Mit üzen a tudattalanod? Aktuális élettémád kibontása kártyák segítségével Vadász Mária Magdolna - Csontasszonnyal
18 óra szellemkenu foglalkozás Kovács Attilával
20 óra Játékos önismereti érintés Kosztolnik Anival, majd tábortűz, dobkör, ének, tánc
június 25. vasárnap
8 óra reggeli
9 óra Sámántartás Kovács Attilával
11 óra Ébredező táncos mozgás Kosztolnik Anival
12 óra Életszakaszok harmonikus megélése Vadász Mária Magdolna - Csontasszonnyal
13 óra ebéd
15 óra záró foglalkozás Kosztolnik Anival
16 óra táborzárás, élmények, tapasztalatok megosztása
17 óra táborbontás
Természetesen a programot a közösen kialakított tér igényeihez igazítjuk. Lesznek szabad órák, amikor lehetőségetek nyílik a táborvezetőkkel négyszemközt beszélgetni, útmutatást, kezelést kérni.
A tábor maximum létszáma: 15 fő
Lejutás: egyénileg, de szívesen összekötünk benneteket, ha autóval jönnétek, és együtt utaznátok.
Szállás: Saját sátorban a parton.
Étkezés: napi egyszeri vegán étel + önellátás
Részvételi díj: A négy napos elvonulás díja: 44.900.-
A táborban a helyed 20.000.- forint előleg befizetésével tudod biztosítani. A fennmaradó összeget a táborban készpénzben tudod rendezni.
Koránkelő kedvezmény: ha április 30-ig befizeted a teljes összeget, a 44.900.- helyett 40.000.- forintért tudsz részt venni a táborban!
Jelentkezés és további információ:
Kovács Attila +36 30 597 9109 kovacs.p.attila73@gmail.com